A Jövőkutatás Filmklub programja
2006 februárjától folytatódik a Jövőkutatás Filmklub. Egyrészt azért,
mert ez már hagyomány, másrészt azért – és ez számít igazán –, mert még
mindig fontosnak tartjuk, hogy olyan dolgokról beszéljünk, amelyek
egyaránt érdekesek a tudománnyal foglalkozók és a tudomány számára. E
félévre olyan filmeket válogattunk, amelyek társadalomkritikai
szemszögből vizsgálják meg az egyének, illetve alternatív módon
csoportosult egyének (tehát családok, osztályok, baráti körök, stb.)
életvezetését, és mutatják be, direkt vagy indirekt módon, a jövőhöz
való viszonyukat. A filmek sorrendjét úgy alakítottuk ki, hogy mindig
eggyel idősebb generáció élethelyzete kerüljön a középpontba. Először
gimnáziumi években járó fiatalokat fogunk látni (Donnie Darko), majd
egyetemistákat (A vonzás szabályai), ezt követően pályaválasztás
kezdetén álló fiatalokat (Nyakunkon az élet), és végül „szüleink
generációját” (Összeomlás) elemezzük. Különös figyelmet fogunk
fordítani a karakterek által bemutatott tipikus problémákra és
krízishelyzetekre, a személyes kapcsolathálók szerkezetére és a
történetben játszott szerepére, a fordulópontok által életre hívott
változatos válaszreakciókra, az egyén által mobilizált jövőformáló erők
minőségére, valamint a döntően az amerikai kultúrkörben játszódó filmek
potenciális hazai analógiáira.
|

időpontok:
február 27.
március 27.
április 24.
május 8.
Minden alkalommal 18:30-tól.
helyszín:
Budapesti Corvinus Egyetem (1093 Budapest, Fővám tér 8.) 340-es terem.
Kontakt: Szél Bernadett
bernadett.szel@uni-corvinus.hu
|